Cegunkrol

 

A Bird Control négy éve szakosodott madarak riasztásával kapcsolatos termékek forgalmazására és ezzel kapcsolatos szaktanácsadásra. Munkánk során nagy mértékben felhasználjuk a kereskedelmi partnereink, a cégünkkel együttműködő ornitológusok és az állatok viselkedéseivel foglalkozó szakemberek segítségét.

A Bird Gard és Bird-X Egyesült Államokbeli kereskedelmi partnereink már húsz éve piacvezetők a madárriasztó berendezések gyártásának területén.

Termékeink olyan helyeken kerülnek felhasználásra, mint ültetvények, szeméttelepek, parkok, hipermarketek, raktárok és ehhez hasonlók.

A cégünk által kínált csapdák, vagy az esztétikusabb kivitelű gélek segítségével sok épületet védtünk már meg, műemlék jellegűeket is.

Jelenleg Magyarországon, Csehországban és Romániában vannak forgalmazóink.

Az általunk kínált termékek eljutnak az észt, fehérorosz, ukrán és bolgár piacokra is.

IV. Nemzetközi Agrotechnikai Vásárkiállítás

2008. január 11. és 12.-én ismét részt vettünk a IV. Nemzetközi Agrotechnikai Vásárkiállításon Varsóban. Ahogy az lenni szokott, a standunkat 10.00 és 17.00 óra között több száz érdeklődő látogatta meg. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy évről évre nő a vevők bizalma a termékeink iránt.
Sok vevőnk részt vett a vásári lottónkon, melyen az első díjat egy BG Pro berendezés, a másodikat egy Terror Eyes képezte. Sokan kihasználták a 10%-os vásárkiállítás alkalmával nyújtott kedvezményünket is. 
Véleményünk szerint a IV. Nemzetközi Agrotechnikai Vásárkiállításon volt a legsikeresebb a részvételünk.

Így nézett ki a standunk a kiállítás ideje alatt

Sok vevőnk látogatott meg bennünket, akikkel már évek óta együtt működünk

Olasz forgalmazóink

A sorsolás

Az I. díjat Jarosław Nowak kapta

A II. díjat Michał Mazur kapta



Találkozó a magyarországi és csehországi forgalmazóinkkal

December 7. és 9. között, Csehországban, Uherskie Hradistachban került megrendezésre egy találkozó a cseh és magyar forgalmazóinkkal.
A találkozó során megvitattuk a BirdGard madárriasztó berendezések eladásának stratégiáját a cseh és magyar piacon a 2008-ban. Megállapodtunk abban, hogy a termékekkel a repülőtereket és az ültetvényeket fogjunk megcélozni, mert ezeken a helyeken ért el nagy sikereket a cég a lengyel piacon 2007-ben. Forgalmazó partereinknek betekintést is nyújtottunk a lézeres madárriasztó berendezések fejlesztési munkáinak állapotába

Radka Csehországból, Magda Lengyelországból, Viktor Magyarországról, Radim Csehországból és Marek Lengyelországból.

Amint a képen is látni, a beszélgetés nagyon eleven volt, de biztos, hogy a madárriasztókról?

Poleko - új piacot teremt a termékeink számára

November 20. - 23. között részt vettünk a POLEKO vásáron Poznańban. A kiállított termékeink között szerepeltek bioszonikus madárriasztó berendezések, melyek felkeltették sok befektető és szélerőmű üzemeltető érdeklődését. A fokozott érdeklődést az ornitológusok követelményei eredményezték, akik szeretnék csökkenteni a gépek madarakkal történő ütközésének számát. 
Maciej Nowicki, környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy a bioszonikus berendezéseket a kommunális hulladéktelepeken is telepíteni kellene. 
Ez egy okos gondolat.

Marek Kowalski, Maciej Nowicki - környezetvédelmi miniszter, Mieczysław Trawa - az MTP elnöke



A városi vezetőségek küldöttei szintén nagy érdeklődést tanúsítottak a mesterséges fészkek iránt, melyek kompenzálják az épületek szigetelésének fejlesztésekor bekövetkezett változásokat.

 

Dystrybutorzy

Dystrybutorzy w europie

»Więcej

Zastosowanie urządzeń firmy Bird Gard w sadach


>> zobacz film

Nowości

Płoszenie ptaków przy pomocy lasera.

Bird Control Laser 3000 M przeznaczony jest do usunięcia i zabezpieczenia przed ptakami pomieszczeń marketów, magazynów, hal fabrycznych oraz miejscowego zabezpieczenia wylotów wentylacji i klimatyzacji na dachach obiektów wokół, których gromadzą się ptaki.

»Więcej

Nowości

Sztuczne gniazda - kompensacja przyrodnicza

Pozwalają odtworzyć miejsca lęgowe ptaków niszczone w wyniku modernizacji ociepleniowej budynku.

Zalecane przez ornitologów.

»Więcej